Mihályi Réka:
Viszlát, Budapest
Lánchíd rejtekén, a parton ülve rám borul a pesti éj, körbefon.
Lassan felkelek, de elkísérnek ódon utcák, szűk terek, búcsúzom.
Vár egy idegen út, és ahova fut, egy idegen állomás,
hiszen ilyen a sors, ablakot tár, de valami mást bezár,
És a döntés csak rajtunk áll.
ÉG TEVELED, VISZLÁT BUDAPEST! HÍV A NAGYVILÁG, FÉNYBŐL SZŐTT VARÁZS, SZÍNES, ÚJ CSODÁK.
EL NE FELEDJ, VISZLÁT, BUDAPEST! KELL, HOGY VISSZAVÁRJ, DE MÉG ÖLELJ MA ÁT, HOGY ÍGY GONDOLJAK RÁD!
Minden pillanat, az első csók a Vár alatt is itt marad, ködbe száll.
A kettőnk dallamát ott nem dúdolja senki más, de színlelem, hogy ez se fáj.
Mennyi idegen arc, örök a harc, szívemen ott a lánc,
és ez sose lesz más, de megyek tovább ezernyi álmon át.
De Te ígérd, hogy vársz még rám!
ÉG TEVELED, VISZLÁT BUDAPEST! HÍV A NAGYVILÁG? FÉNYBŐL SZŐTT VARÁZS, SZÍNES, ÚJ CSODÁK.
EL NE FELEDJ, VISZLÁT, BUDAPEST! KELL, HOGY VISSZAVÁRJ, DE MÉG ÖLELJ MA ÁT, HOGY ÍGY GONDOLJAK RÁD!
Szandi:
Hív egy új remény
Mért van, hogy itt legbelül a csend úgy kalapál?
Elszálltak az álmaim, űr maradt csupán.
Mért én? Vajon mért velem? Kérdés – tagadás.
De jót hoz ez a küzdelem, kell a változás.
A HOLNAP UTOLÉR A BÁNAT KÜSZÖBÉN, A HAJNAL JÓT ÍGÉR,
AZ ÖRÖM TÜZE ÉG, RAGYOG A MÉLYÉN, HÍV EGY ÚJ REMÉNY.
Érhet ma is veszteség, várhat akadály,
De jól fogd meg a sors kezét, hadd repítsen át.
Múlt lesz ez a fájdalom, emlék, adomány,
Átlépheted önmagad, a másnap rajtad áll.
A HOLNAP UTOLÉR A BÁNAT KÜSZÖBÉN, A HAJNAL JÓT ÍGÉR,
AZ ÖRÖM TÜZE ÉG, RAGYOG A MÉLYÉN, HÍV EGY ÚJ REMÉNY.
A HOLNAP UTOLÉR A BÁNAT KÜSZÖBÉN, A HAJNAL JÓT ÍGÉR,
HA OTT A RAGYOGÁS A SZÍVED MÉLYÉN, ÚJRA LESZ REMÉNY.
Állj fel, menj tovább,
hisz az élet száz csodát nyújt feléd,
hogyha hiszel, a múltad ma lépd át, új út vár!
A HOLNAP UTOLÉR A BÁNAT KÜSZÖBÉN, A HAJNAL JÓT ÍGÉR,
AZ ÖRÖM TÜZE ÉG, RAGYOG A MÉLYÉN, HÍV EGY ÚJ REMÉNY.
Volt úgy, igen, vitt az ár, de többé soha már.
Hidd el, hogy a hó alól bújhat új virág.
Lesz még, hogy az éj leszáll, de Benned van a fény,
Őrizd meg az álmaid, és mindig lesz remény.
Hív egy új remény
Miss Bee – Popper Péter:
Adj még egy új esélyt!
Vége, ez a vége – minek mondjam még tovább?
Ami jól indult, fejtetőre állt.
Hepiend nélkül csend épül köztünk ma már.
Tudod, úgy volt, hogy kell egy kis magány.
Féltem, hogy a tűz elemészt,
(és) magam adnám így fel, nekem kellett egy jel, mi hozzám is talált.
Nem kell, hogy úgy várd, mint én,
érj hozzám úgy, mint rég,
a bőrömmé válj, s ha szétválni fáj,
Adj még egy új esélyt!
Jó volna, ha újból Veled kezdődne a nyár,
Ha a hangodtól elmúlna, mi fáj,
Nekem Nélküled megáll e szédült világ.
Talán mindegy is, hol hibáztuk el,
Ez a két fél nem egész, ha Te mész,
És egy páratlan szám még a kettő is tán, amíg érezni félsz.
Nem kell, hogy úgy várd, mint én,
(csak) érj hozzám úgy, mint rég,
a bőrömmé válj, s ha szétválni fáj,
Adj még egy új esélyt!
A múlt, ugye elmúlt, innen együtt visz az út,
Gyere élj és ne félj, ha a hit bennünk mély, mindig lesz új esély.
Nem kell, hogy úgy várd, mint én,
(csak) érj hozzám úgy, mint rég,
a bőrömmé válj, s ha szétválni fáj,
Adj még egy új, biztató, egyetlen, végső esélyt.
Nem számít más, ha lesz folytatás.
Adj még egy új esélyt!
Zséda: Nem múlhat még
Szeretem az éjt, ha Veled ér, számoljuk, hány csillag gyúl az égen. Mosolyog a fény, és Te meg én – emlékszem, így volt ez rég, most m’ért nem? Minden perc, melyben szívünk még egy ritmust vert Hozzád húz, nincs más út, mondd, így hogy lépnénk álmunkon túl?
Refrén: Nem múlhat még, újból láss szívből-szívvel. Nem törhet szét minden szép ma éjjel Bújj hozzám, hát, nem kérek mást
(Az) itt és most számít, azt érezd, lásd, Ringass, mint rég, egyszer még, úgy, mint rég.
Ugye ugyanúgy más sose bújt fázósan Hozzád, mint én a szélben Ugyanaz a láz fűt, melegít – égjen ma érted pont úgy, mint értem. Nem kell szó, Hozzád tartoznom némán is jó,
nem kell más, újabb társ, másik vágyszító szempillantás.
refrén
Valaha Te épp úgy hitted, mint én, az élet ránk vár. ugye, Te is érzed, ez mindent megért, sose szeret így senki már.
Group ‘n’ Swing:
Igen!
(Romhányi Áron – Kiss-Péterffy Márta, Orbán Tamás)
Minden már a múlté.
Néhány perc és új élet vár!
Pár könnyű lépés!
Rózsák, gyöngy és fátyol,
dallam csendül, nyárillat száll.
Nincs bennem kérdés.
Minden már a múlté! A kontyom kész.
(Bár)meddig készülsz, várok rád . Itt állok, nézd!
Nem futsz el többé! Már érzem, hogy…
Szívem senki másé.
Őrzöm majd, mint gyertyák a fényt. Mind értünk ég!
Óvnám a kincsét.
Még egy szó: Igen!
Esküdj hát szelíden!
Sohase szakadjon el ez a szál, ami már
összeköt, s visz az égig.
ÉLETÜNK FONALÁT FŰZD ÁT EGY PÁRKARIKÁN!
ÍGY LEGYEN KEREK MINDEN TÉL VAGY NYÁR, AMI VÁR.
Múlnak majd az évek,
(de) hozzád bújva nem számít már,
mit rejt a naptár.
Lényem lesz a fényed,
(ha) fáradt lelked árnyékban áll. Két szív egy pár!
(Egy) életre kaptál.
Még egy szó: Igen!
Esküdj hát szelíden!
Sohase szakadjon el ez a szál, ami már
összeköt, s visz az égig.
ÉLETÜNK FONALÁT FŰZD ÁT EGY PÁRKARIKÁN!
ÍGY LEGYEN KEREK MINDEN TÉL VAGY NYÁR, AMI VÁR.
BuSKAnjo együttes
Még egy szív https://www.youtube.com/watch?v=l55__Mba1Jc
Legyen ez a nap https://www.youtube.com/watch?v=EYn63Q8L0a0
Te meg én https://www.youtube.com/watch?v=hBMIyGQLFvA
Legyen ez a nap
Ide-oda futsz, a nyelved lóg,
de elakad a lift, és rossz egy PIN-kód
na, ilyen ez a nap – ilyent az ördög kívánt!
Sok a feladat, a főnök szól,
Te vagy a bolond, és érzed, nincs jól,
De minek ez a harc? Ma dobd el a csörgősipkád!
Bizsereg a nyár, a fűben lépj,
csupa csoda vár, mi elbújt nemrég.
kivirul a kedved is, csak így állj hozzá!
Kiderül az ég, a fényben jársz,
gyönyörű az út, és lám csak, mit látsz:
kalapot emel az élet, bólints most rá!
Kell, hogy új ritmust járj (már)! És ints a búnak: bye-bye!”
Legyen ez a nap, örömökre nyíló!
Legyen ez a perc, ragyogóan izzó!
Legyen ez a nap, örömökre nyíló!
Legyen ez a perc, ragyogóan izzó!
Valahol egy új dal épp Rád vár,
Valahol a vajhoz jut majd lekvár.
Tudod-e, hogy ennyitől már minden más lesz?
Valaki az este Hozzád ér,
Kezed a kezében épp jól elfér.
Legyen ez a pillanat, mi boldoggá tesz!
Kell, hogy új ritmust járj (már)! És ints a búnak: bye-bye!”
Ilyen ez a nap, örömökre nyíló!
Ilyen ez a perc, ragyogóan izzó!
Ilyen ez a nap, örömökre nyíló!
Ilyen ez a perc, ragyogóan izzó!
Ilyen ez a nap, mosolyokra hívó! Ilyen ez a perc, nevetésre bíró!
Ilyen ez a nap, csupa jóban bízó! Ilyen ez a perc, parazsat felszító!
Ilyen ez a nap, örömökre nyíló! Ilyen ez a perc, ragyogóan izzó!
Ilyen ez a nap, örömökre nyíló! Ilyen ez a perc, nekem éppen így jó – míg elszáll!
Mintahős
Férfi, a fránya férfi, a néha léha férfihad,
Tudom, hogy hinnem nem szabad, de olykor csődöt mond az agy.
Férfi, sokféle férfi, a gyengéd vagy pont épp a vad,
Csak szór feléd szép bókokat, s magából egy cseppet sem ad – ne hagyd!
A csendes, rendes jófiúk, velük sok lány majd révbe jut.
De engem lázba hozni, sajnos, egy se tud.
Akadna kócos lázadó, kivel az éjjel szárnyaló,
De reggel mindig földet érni mégse jó.
Ha volna tán egy ismerős, ki, míg nem spicces, úgy is vicces és erős,
mintahős -
ő nős!
Férfi, ezért nem érti jó anyja drága kisfia,
Mért gond a szétszórt zoknija? Imád, hát mért intek: szia?!
Férfi, egy újabb férfi, ezúttal szexis rockzenész,
de hisztis, így a leltár kész, helyette más kell, semmi vész! Na és?
Gavallér úriemberek láttán a térdem nem remeg,
Utánam nem járkál ily gentleman-sereg.
S mit ér egy vonzó Rómeó, vele csak halni volna jó,
Nekem a korlát semmi szinten nem való!
Ha volna tán egy ismerős, ki, míg nem spicces, úgy is vicces és erős,
mintahős -
ő nős!
Vagányok, szájhős nagymenők, a mindig zsákmányt üldözők
Hiába hívnak engem, el nem érnek ők!
De tudom, eljön majd a srác, aki a szívemre vigyáz,
Kivel egy filmen összebújni kész románc.
Ő lenne tán az ismerős, ki, míg nem spicces, úgy is vicces és erős.
Mint a hős –
főhős!
Péntek esti passzió
Ülök az ágyamon, szól a cédé,
dallamba mossa a nap zaját.
Nyugis, de kihalt a kis lakás.
Ne bánd, ne is hívj át,
most kell, hogy hagyj egy csepp magányt.
Szombat megint eljön, s végre látlak!
Csak adok kicsit (a) szingli mának!
Péntek esti passzió,
Nálad este lenne jó…
Szürkül a város, hátrahagytam.
Gyertyák, s fürdő vár ma habbal…
Ha kifut, az illat átölel,
s nincs is a múlt hét oly közel…
Szombat megint eljön, s újból látlak!
Csak adok kicsit (a) szingli mának!
Péntek esti passzió,
Nálad este lenne jó…
Mobilom éghet, félretettem,
Könnyű regény, önfeledten,
mert laza kis pénteken enyém a happy end,
csak másnap Te is légy pihent!
Péntek esti passzió,
Nálad este lenne jó…
Még egy szív
Állj meg, Isten, hiszen a Föld forog, nincs vasárnap, (ez) mégis ünnep.
Hálát mondok – Egy a szívem, (de) száz a kincsem.
Mennyi emlék… egy tompa pumpaszó összefújta egy kupacba. Ó,
messzehangzó ütemében el se férnek.
Még egy szív, tán elég is lenne,
a múlt, az elbújhatna benne.
Minden szépnek lenne rekesze, jöhet új nap, sose telne be,
Gond, baj, ami akad, nincs helye, kicsorogna a fele.
Indulj, hiszen a Föld se áll,
pihenődből kelni kell ma már,
fuss, ne sétálj, lehagy úgyis majd az élet.
Zúgón melletted elszalad,
(de) por, ha tikkaszt, kell egy tiszta kút, ez: a tegnap,
hova inni jár a lélek.
Még egy szív, tán elég is lenne,
a múlt, az elbújhatna benne.
Minden szépnek lenne rekesze, jöhet új nap, sose telne be,
Gond, baj, ami akad, nincs helye. Kicsorogna a fele.
Minden percnek lenne rekesze, jöhet új nap, sose lesz tele,
Mindnek jut egy üres, látod-e? Töltögesd csak, bőven fér bele!
Te meg én
Bevonult a május Pestre, épp ránk talált.
Süti, csokor, első hosszú séták…
Várkert, rakpart minden délután.
De rég elmúlt, és Neked ez már semmi tán.
Tavaszunkra nyár jött, hűsen hívott a bár.
Csupaneon, nyüzsgő Margit-hídnál.
Színes koktélernyők rejtekén
csak pár szót súgtál, ami most, itt bennem él.
Refrén: Azután az utcát jártuk hajnaltájt
Csavarogva léptünk eggyé vált
ugye lesz, hogy új buszt várunk a csorba járdaszélen együtt még
te meg én, te meg én?
Koraeste, ősszel történt, randink után.
Nagyon esett, mégis hosszan vártál,
Ázott csókot dobtam, búcsúzót,
az ablakból még, hadd örülj, ha elkapod.
Leköszönt az ősz, és tél lett, jól jött a sál.
Az, amit a hóembertől csórtál.
Kérdő pillantás ült szénszemén,
Te rám néztél, és furamód nem fáztam én.
Refrén: Azután az utcát jártuk hajnaltájt,
Csavarogva léptünk eggyé vált,
ugye lesz, hogy új buszt várunk a csorba járdaszélen együtt még
te meg én, te meg én?